Medián: Történelmi csúcson a melegek elfogadottsága Magyarországon

Nem biztos, hogy ez volt a kormány célja.

A magyarok többsége nem szeretné, ha a kormány döntené el, hogy mit tanítanak az iskolákban szexuális nevelés keretében, és azt is támogatják, hogy a fiatalok halljanak a szexuális és nemi kisebbségekről – derül ki az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság által megrendelt reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet a Medián készített.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kutatásból kiderül, hogy

  • a megkérdezettek 46%-a ismer személyesen az LMBTQI közösséghez tartozó embert,
  • 73% elutasítja azt a kormány által hangoztatott állítást, hogy a meleg és leszbikus emberek megrontanák a gyermekeket.
  • az is kiderül, hogy a társadalom többsége (74,5%) szerint engedni kellene, hogy a transznemű emberek hivatalosan is megváltoztathassák a nemüket és nevüket az irataikban.
  • A házassági egyenlőséget 59% támogatja,
  • míg 69% szerint az azonos nemű párok is lehetnek jó szülők.
  • Két évvel ezelőtt, 2019-ben az azonos neműek házasságát még csak 33% támogatta.

    „A kutatásunk is megerősítette, hogy a magyar társadalom sokkal elfogadóbb, mint a kormány. A hazug és gyűlöletre építő politikának nincsen társadalmi többsége, ezért is fontos, hogy mindenki kiálljon az LMBTQI emberekért, és ne engedjen a gyűlöletnek” – mondta Dudits Luca, a Háttér Társaság ügyvivője.

Pride, Budapest 2021
Forrás: Budapest Pride

A közvélemény-kutatásban hangsúlyosan szerepelt az iskolai nevelés témaköre. Ezekben a kérdésekben is bőven többségben vannak a kormányzati propagandát ellenzők - olvasható az Amnesty International közleményében.

Ezek szerint

  • 66% szerint helyes, ha az iskolai tananyag része, hogy a fiatalok hallanak a szexuális kisebbségekről,
  • 82% szerint a fiatal életkorának és érettségi szintjének kell eldönteni, mikor és hogyan hall a témáról.
  • 83%-a nem hiszi el azt az állítást, hogy valaki meleggé válna attól, ha az iskolában hall a témáról.
  • 90%-a szerint az iskolákban biztosítani kell az életkornak megfelelő szexuális nevelést, és nem a kormánynak, hanem a szülőknek és a tanároknak kell eldönteniük, hogy mit tanítanak ebben témakörében.
  • Annak a kormányzati intézkedésnek sincs társadalmi támogatottsága, hogy az állam döntse el, mely szakértők és szervezetek tarthassanak például iskolai zaklatással, bántalmazással kapcsolatos képzéseket; a megkérdezettek 85%-a szerint a tanároknak szabadon, saját belátásuk szerint kellene dönteniük abban a kérdésben, hogy kinek a segítségét veszik igénybe.

„A napnál világosabb, hogy a többség nem szeretné, ha az állam döntene az iskolai szexuális nevelés kérdésében vagy arról, hall-e a gyermekük a szexuális és nemi kisebbségekről. Olyan témáknak tartják ezeket, amelyekről fontos, hogy a fiatalok halljanak, és bíznak a tanárokban és az általuk meghozott döntésekben. A többség álláspontja tehát világos: a jogsértő homofób és transzfób törvényt nem akarják” – mondta Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek