Fekete hétvége: 6 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 13 ember vesztette életét

A rendőrségi összesítő számai ezúttal rendkívül tragikusak.

Magyarország területén 2021. augusztus 13-án 0 óra és augusztus 15-én 24 óra között a rendőrök 141 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 6 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 13 ember vesztette életét, 33 súlyos és 102 könnyű sérüléssel végződött. (A szerencsétlenségek egyike a vasárnap hajnali buszbaleset volt, amelynek során nyolcan vesztették életüket.)

Elvontatják a hajnalban árokba hajtott autóbuszt az M7-es autópálya mellett Szabadbattyán közelében.
MTI/Vasvári Tamás
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szolgálatot ellátó állomány összesen 701 személyt fogott el, közülük 54 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 355 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 524 személyt állítottak elő, köztük 237 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 35 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 419 esetben történt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek