Az emberi erőforrások minisztere körlevélben adta utasításba az iskolavezetőknek, hogy mérjék fel a 12. életévüket betöltött tanulók iskolai COVID-oltása iránti szülői igényeket. A felméréshez a miniszter egy „jelentkezési lapot” is közreadott, amit az iskoláknak – az utasítás szerint – valamennyi szülővel ki kell töltetniük, sőt a kitöltött jelentkezési lapot a tanulók személyi aktájához kell csatolniuk. Ha az iskolavezetők fenntartások nélkül követik a miniszter utasításait, akkor nemcsak a szülők, tanulók oltás iránti igényeit mérik fel, hanem név szerint feltérképezik az iskolába járó tanulók átoltottságát. Ennek az adatkezelésnek pedig jelenleg nincs sem jogalapja, sem pedig legitim célja, ezért sérti a tanulók és a szülők személyes adataik védelméhez fűződő alapvető jogát - írja közleményében a TASZ. A jogsérelem orvoslása érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál is bejelentést tettek.
Kásler Miklós augusztus 17-én kelt leveléből kiderül, hogy előreláthatólag augusztus 30-31-én és szeptember 2-3-án zajlik majd az iskolai „oltási akció”, amelynek keretében a kormány az iskolákban is elérhetővé teszi az oltást a még be nem oltott, 12 éven felüli tanulók számára.
- Üdvözöljük, hogy a kormány azzal is segíti a minél szélesebb átoltottság elérését, hogy „házhoz viszi” az oltást a tanulók számára. Ennek keretében azonban a miniszter olyan adatgyűjtést rendelt el, amely messze túlmegy a jogszerű adatkezelés határain - szögezik le a jogvédők.
A szülők által kitöltetendő „jelentkezési lap” ugyanis, nevével ellentétben, nem csupán az oltásra jelentkezők adatainak a gyűjtésére szolgál. A jelentkezési lapot nemcsak annak a szülőnek kell kitöltenie, aki kéri a védőoltást a gyermeke számára, hanem azoknak a szülőknek is, akik nem kérik azt. Mi több, az utóbbi csoportba tartozó szülőknek arról is nyilatkozniuk kell, hogy miért nem kérik az oltást gyermekük számára: azért, mert a gyermek már be van oltva, avagy más okból. Ha a jelentkezési lapokat a szülők kitöltik, akkor az iskola nemcsak arról szerez tudomást, hogy kik azok, akiket az iskolaorvosnak be kell oltania az iskolában, hanem arról is, hogy kik azok a tanulók, akik már korábban be lettek oltva, illetve kik azok, akik az oltási akció ellenére is oltatlanok maradnak.
Kétségtelen, hogy az iskolai oltás megszervezéséhez elengedhetetlen előzetesen felmérni, hogy mely tanulók szülei tartanak igényt az oltásra. Ahhoz, hogy legyen elegendő vakcina az oltás helyszínén, továbbá ahhoz, hogy a rendelkezésre álló vakcinák ne vesszenek kárba, ismerni kell a szülői igényeket. Emellett az iskolaorvos csak azt a gyermeket olthatja be, akinek a szülője kifejezetten nyilatkozik arról, hogy kéri a gyermek oltását. Mindezekből következik, hogy alappal várja el az iskola azt, hogy az oltást kérő szülők a jelentkezési lap kitöltésével jelezzék az oltás iránti igényüket.
Nem indokolható viszont az oltást nem kérők adatainak gyűjtése. Személyes adatot jogszerűen kezelni ugyanis csak előre meghatározott cél érdekében lehet. Az oltási kampány lebonyolítása – mint adatkezelési cél – csakis azoknak a tanulóknak a nyilvántartását alapozza meg, akik számára a szülő kéri az oltást. Márpedig a miniszter körlevele szerint az adatgyűjtés célja nem más, mint az oltási akció sikeres lebonyolítása, ezért az arra vonatkozó adatok gyűjtése, hogy korábban mely gyermek kapta meg az oltást, illetve mely gyermek marad oltatlan az iskolai oltási akció után is, jogszerűtlen - közölte a TASZ. Teljes állásfoglalásuk itt olvasható .
