Újabb vádak a klán ellen, akár életfogytiglant is kaphatnak

Az egyik legroncsolóbb kábítószert, a metamfetamint fecskendőkben adagolták, hígították és árusították kisebb és nagyobb tételekben, éveken keresztül.

A 2014 decemberében benyújtott vádiratot követően hat évvel a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség újabb vádiratot nyújtott be 21 elkövetővel szemben, akik közül nyolcan ugyanahhoz a győrszentiváni V. családhoz tartoznak - írja sajtóközleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az ügyészség tizenegy elkövetőt jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel vádol, mely bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető.

Az elkövetők a vádirati tényállás szerint főleg marihuána, illetőleg a „pikó” néven ismert metamfetamin terjesztésével foglalkoztak. A marihuánát kilogrammonkénti tételben és grammonkénti adagokban is értékesítették, míg a napjaink egyik legaddiktívabb, legroncsolóbb kábítószerét, a metamfetamint fecskendőkben adagolták, hígították és árusították kisebb és nagyobb tételekben, éveken keresztül, főként Győr-Moson-Sopron megyében és Vas megyében.

Az elkövetők közül jelenleg hatan állnak letartóztatás, öten bűnügyi felügyelet hatálya alatt.

A nyomozást a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság folytatta le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni az ügyben.

Az ügyben az elkövetők elfogásáról készült felvételt is nyilvánosságra hozták:

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek