A rendőrség szerdai hírei a keddről

Rossz hír: négy ember vesztette életét közúti balesetben. Jó hír: a megye útjain 399 alkoholszondás ellenőrzést tartottak és nem találtak ittas sofőrt.

Magyarország területén augusztus 24-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 57 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 2 balesetben 4 ember vesztette életét, 12 baleset súlyos és 43 könnyű sérüléssel végződött.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szolgálatot ellátó állomány összesen 279 személyt fogott el, közülük 35 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 86 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 233 embert állítottak elő, köztük 115 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 7 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 94 esetben történt.

A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel és öt anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A szolgálatot ellátó állomány 66 személyt fogott el, akik közül egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten rendőreink, 62 embert az ország területén történő jogellenes tartózkodásuk miatt, kettőt körözése okán, míg egyéb okból kifolyólag egy emberrel szemben intézkedtek.

Az egyenruhások a megye útjain 399 alkoholszondás ellenőrzést végeztek, amelynek során egyetlen egy esetben sem mutatott pozitív értéket a műszer.

Szabálysértési feljelentéssel 9 esetben éltek a rendőrök, 33 személy esetében közigazgatási bírságot, míg 16 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek