Kásler a tanévkezdésről: nem kötelező a maszk az iskolákban

A szülőktől azt kérik, hogy koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne vigyenek közösségbe.

Levélben tájékoztatta a köznevelési intézményeket Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Eszerint az óvodákban és iskolákban sem írnak elő kötelező korlátozó intézkedéseket, ugyanakkor továbbra is fontos, hogy a szülők tünetes gyermeket ne vigyenek közösségbe és a köznevelési intézmények fordítsanak fokozott figyelmet az alapvető egészségvédelmi szabályokra.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A minisztérium azt írja: "a mostani tanévkezdés jóval biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtti, hiszen a pedagógusok döntő többsége be van oltva és a 12 év feletti diákok közül is már 168 ezren felvették az oltást.  Mivel a 12. életév betöltését követően elérhető a koronavírus elleni védőoltás, osztályra, csoportra vagy egész feladatellátási helyre vonatkozó tanügyi intézkedés főszabály szerint csak az óvodában vagy az általános iskola 1-6. évfolyamán, valamint a fejlesztő nevelés-oktatásban történik."

A szülőktől azt kérik, hogy koronavírus tüneteit mutató gyermeket ne vigyenek közösségbe, a fertőzésben érintett gyermek, felgyógyulásáig nem látogathatja az intézményt. Mint írják, az óvodákban és iskolákban sem kötelező a maszk és már nem kötelező a testhőmérséklet-mérés sem. Az iskolai hiányzásokra a normál szabályok vonatkoznak, az intézményvezető joga eldönteni, hogy mely esetben tekinti igazoltnak a diák távolmaradását – írja a mancs .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek