A Nagy Tavak Koalíció is indított civil konzultációt

Egyetért-e Ön azzal, hogy a helyi építési szabályozásoknak és területi változásoknak csak az Alaptörvénnyel összhangban, természeti és kulturális értékeink és a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét szolgáló módon szabad érvényre jutniuk?

A konzultáció a 2021 tavaszán kezdeményezett országgyűlési határozati javaslat Fenntartható fejlődés bizottság általi elutasítására adott válasz - írja tájékoztatójában a Nagy Tavak Koalíció . Továbbra sem tudják ugyanis elfogadni, ahogy nagy tavaink a jelenben kezelve vannak, sőt, állapotuk romlásának mostanra szemmel látható jelei vannak.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Balaton és a Fertő tó körüli beépítési szándék nem apad, szemben a vészesen fogyó Velencei-tó szintjével, ami akár az ökológiai összeomlás veszélyével fenyeget. A tatai Öreg-tó körül ugyan az utóbbi időben viszonylagos csend van, de a védett partszakaszon építendő szálloda tervétől még nem álltak el, ahogy a lakossági vélemények figyelembe vételére sem látszódnak döntéshozói törekvések.

"Mindazonáltal konzultációnkkal szeretnénk felhívni a lakosság, valamint a szakmai és civil szerveződések figyelmét arra, hogy a tavaink, vizes élőhelyeink hosszútávú megóvása nem csak az egyéni felelősségvállaláson múlik, hatékony és következetes elköteleződésre van szükség a politikai elit részéről is. És mivel a tavak állapota, sorsa nemcsak a közvetlenül körülötte élő lakosságot érinti, hanem számos szempontból összekapcsolható az egész országgal (akár a turizmust, a gazdasági tényezőket, vagy a környezetvédelmi, klímára és ökoszisztémára vonatkozó hatásokat tekintve), kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az ország egészének meglegyen a lehetősége véleményt formálni az általunk fontosnak tartott kérdésekről, hogy aztán az összegyűjtött véleményeket saját álláspontunkkal együtt újfent a politikai döntéshozóink elé tárjuk" - hangsúlyozzák.

A konzultációs kérdések itt elérhetők .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek