A szolgálatot teljesítő rendőrök szeptember 3-án 8 óra 55 perckor egy román honosságú járművet ellenőriztek az M85-ös számú úton, Sopron közelében. A járőrök megállapították, hogy a gépkocsit egy román férfi vezette, és a járműben öt – magukat indiai állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A jármű vezetőjét a rendőrök elfogták, majd őt – utasaival együtt – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
A menekülteket – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - hangsúlyozza a rendőrség.
