Semjén Zsolt törvényjavaslatot nyújtott be a különleges gazdasági övezetekről, ez kimondja, hogy a legalább ötmilliárd forint költségigényű beruházások adóbevételeit a településektől a megyei önkormányzathoz irányítják az „arányos elosztás” érdekében - szúrta ki az atv.hu .
Ez történt nemrég a Pest megyei Göd esetében - ahol a Samsung gyár működik, mely a település bevételeinek harmadát adta -, de akkor még a kormányrendelet 100 milliárdosnál nagyobb beruházások esetében tette lehetővé az övezet kijelölését és a megyei önkormányzat bevonását. Az új javaslat viszont az értékhatárt ötmilliárdra szállítja le, így számos település bukhatja el bevételei jó részét.
A javaslat szerint
az 5 milliárd forint teljes költségigényű, munkahely-teremtő és -megtartó beruházások helyszínét és közvetlen környezetét nyilváníthatják különleges gazdasági övezetté.
A különleges gazdasági övezetben a települési önkormányzat egyes feladat- és hatásköreit a megyei önkormányzat veszi át.Utóbbi kapcsán érdemes figyelembe venni, hogy
az októberi önkormányzati választáson mind a 19 megyei önkormányzatban a Fidesz került többségbe,
miközben számos városban veszített.