Pegasus-botrány: Orbán Viktort is meghallgathatja az Európai Bizottság

Számos képviselő magyarázatot követel a magyar kormánytól.

Az Európai Bizottság szerdai plenáris ülésén éles vita alakult ki a Pegasus kémszoftver magyarországi használata miatt. Didier Reynders igazságügyi biztos kijelentette, kíváncsian várják a magyar adatvédelmi hatóság vizsgálatának eredményét az ügyben. Egyúttal elmondta, elítélik a magánélethez való jog megsértését, az ugyanis az egész unió területén bűncselekménynek számít. 

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Népszava arról számolt be, hogy a biztosi testület csütörtökön fogja elfogadni az újságírók biztonságát szolgáló ajánlásokat, amelyek online támadások elleni védelemre irányuló javaslatokat is meg fognak fogalmazni.

A vitában résztvevők közül többen is felkérték az Európai Bizottságot arra, hogy vizsgálja ki, kik és hogyan alkalmazzák a szoftvert az EU-ban a demokrácia aláásására. Több képviselő felszólította a magyar kormányt, hogy adjon magyarázatot arra, miért vetette be a kémszoftvert újságírók, ellenzéki politikusok ellen.

A vitában részt vett a momentumos Donáth Anna EP-képviselő is, aki indítványozta, hogy a bizottság Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét is hallgassa meg a témában. Deutsch Tamás ellenben úgy fogalmazott, nem folytattak és nem is folytatnak illegális megfigyelést – írja a 168ora.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek