A hajléktalanok kisebb arányban fertőződtek meg koronavírussal, mint az átlag

Kicsi a valószínűsége, hogy ők lennének a legveszélyesebb terjesztők.

A Menhely Alapítvány készített egy kutatást, amelyből kiderül, hogy a hajléktalanok kisebb arányban fertőződtek meg koronavírussal, mint az átlag. A 168.hu-nak  az alapítvány vezetője, Aknai Zoltán azt mondta, a hajléktalanszállókon is ezt tapasztalták. Úgy vélte, mivel kevés kapcsolatot ápolnak a társadalom többi rétegével, és sokan csak egymás között érintkeznek, ezért kicsi a valószínűsége, hogy ők lennének a legveszélyesebb terjesztők.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A hajléktalanok elmondása alapján a szállásnyújtó intézményekben kaphattak vakcinát, külön program nem indult a beoltásukra. Azok, akik az utcán élnek, de bármelyik hajléktalanellátó intézménnyel kapcsolatban állnak, előzetes regisztráció nélkül megkaphatják az oltást. A bentlakók választhattak az oltások közül, és elméletileg a többiek is, csak velük nehezebb volt egyeztetni az emlékeztetőoltás időpontját. A számukra kijelölt egészségügyi központba a Janssen oltóanyagából rendeltek egy nagyobb mennyiséget, amiből egy adag is elég – írja az Index .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek