Hogy mennyire jó ötlet a belváros közvetlen szomszédságában felhúzni egy parkolóházat, hogy biztosan jó ötlet volt-e (ismét a kerékpárosok kárára) ráereszteni nagy forgalmat a Várkerületre, az ki fog derülni, mihelyst megnyílik a parkolóház. Kicsivel több, mint egy év építkezés után finisbe ért az Árpád utcai parkolóház építése. Már szinte minden a helyén van, a környéket letérkövezték, zajlik a parkosítás és a hiányzó fák pótlása.
Mégis, annyira valótlannak tűnik az egész épület. Az Ikva és a Fenyő Áruház nyolcszögei mellett most egy kvázi ovális alakzat is feltűnt, római kori épületmaradványokra építve. Talán ezért is hasonlít ennyire a római Colosseumra, talán nem.
Mindenesetre a külső kerámia borításnak köszönhetően közelről és távolról is úgy néz ki, mintha csak egy 3D-s látványterv lenne, a valóságban.
Érdekes, nem?
Megjegyzésként azért hozzátenném, hogy ideje lenne a már említett szomszédos áruházak környékével is kezdeni valamit. Az rendben van, hogy mindkét épületet felújították pár éve, illetve hogy mindkettőben működik is üzlet végre, de a régi elavult feliratokat el kéne távolítani, a rendszeresen eldobált szemetet össze kéne szedni, a füvet le kéne vágni, a bokrokat pedig megnyírni.