Győr-Moson-Sopron megye útjain a rendőrök 528 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést az elmúlt 24 órában. Két járművezető esetében jelzett pozitív értéket a műszer. Az egyik eset Sopronban, a másik Fertőszentmiklóson volt, ráadásul a soproni még kárt is okozott.
A rendőrség honlapja azt írja, anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Sopronban, az Ady Endre utcában, szeptember 27-én 18 óra 10 perckor. Egy 73 éves férfi személygépkocsijával megfordulás közben egy ingatlan kapujának hajtott. A sofőrrel szemben a rendőrök alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel érdekében előállították.
A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.
A járőrök Fertőszentmiklóson, a Szerdahelyi úton ellenőriztek egy járművezetőt szeptember 27-én 13 óra 45 perckor. Az 54 éves férfivel szemben alkoholteszert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel érdekében előállították.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy már kismértékű alkoholfogyasztást követően is az alábbi veszélyhelyzetek léphetnek fel a vezetés során:
Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton. Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.
