Egyre több elektromos töltő érhető el a magyar utakon

Az MVM Mobiliti Kft. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hosszú távú együttműködési megállapodást kötöttek a hazai gépjárműtöltő infrastruktúra fejlesztése és az európai közlekedési hálózatba kapcsolása érdekében. Ennek egyik első eleme volt az elektromos autózásról szóló online kérdőív, amelynek eredményei nagyon tanulságosak voltak mindkét társaság számára, a beérkezett visszajelzéseket részletesen elemzik és azokat figyelembe veszik a jövőben.

A felmérésében részt vevők visszajelzései alapján a Zala megyei kitöltők nagyon aktív elektromosautó-használók, a Békés és a Hajdú-Bihar megyeieket hozza legkevésbé lázba a téma, a Borsod, Szabolcs, illetve Heves megyében élők pedig a többi megyéhez képest inkább másik töltőpontra mennek, mint hogy várakozzanak egy szabad töltőre.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az eredmények alapján megállapítható, hogy annak ellenére, hogy a válaszadóknak csak kevesebb mint negyede elégedett a töltők földrajzi lefedettségével, elenyésző részük vélekedik úgy, hogy nehéz töltőt találni azok foglaltsága miatt. A válaszadók nagy része nem várakozik túl sokáig, inkább megkeresi a legközelebbi szabad töltőpontot, ha a kiszemelt töltőállomás foglalt. A visszajelzések alapján a tölteni kívánó villanyautósok maximum 10 percet várnak egy-egy töltőállomáson foglaltság esetén.

A kérdőívet kitöltők döntő többsége feltöltött autóval indul útnak. A töltéseik harmadát publikus töltőkön végzik. A kérdőívből az is kiderül, hogy a villanyautósok a kevesebb töltőponttal rendelkező, de sűrűbben elhelyezkedő töltőállomásokat preferálnák, szemben a ritkábban telepített, hatalmas töltőcentrumokkal.

A válaszadók tisztában vannak azzal, hogy a hagyományos meghajtásúakhoz képest az elektromos gépjárművek töltési ideje hosszabb, ez többségüket nem zavarja, különösen akkor, ha ezt az időt hasznosan tudják eltölteni. Abban elég nagy a konszenzus, hogy a töltőpontokon a legfontosabb elvárás a megfelelő közvilágítás, mosdó és ivóvíz elérhetősége, illetve a térfigyelő kamera.

A hosszú töltési idő a kitöltők közel negyedét kevésbé zavarná, ha hasznosan tudná tölteni az idejét közben. A legnépszerűbb pluszszolgáltatás-ötletek az autó- és ablakmosó, a porszívó és a kompresszor voltak. A technológia fejlődésével, az akkumulátorok növekedésével, valamint a villám- és ultragyorstöltők terjedésével a töltési idő bizonyosan jelentősen rövidülni fog, így hosszabb távon azok is elégedettebbek lesznek, akiket leginkább ez zavar az elektromos autózásban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek