Ezúttal Bábolnánál fogták el az embercsempészt

Osztrák rendszámú autóban, román sofőrrel utaztak a szír férfiak.

Az egyenruhások – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. október 9-én 2 óra 30 perckor az M1-es autópályán, Bábolna térségében ellenőriztek egy osztrák rendszámú gépkocsit, amit egy 28 éves román férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további hat, magát szír állampolgárnak valló férfi utazott. A külföldi utasok személyazonosságukat, valamint magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték őket az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A járművezetőt elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol a nyomozók embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indítottak vele szemben.

A csomagtartóban is ember volt. Szörnyű lehet így utazni.
police.hu

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - írja honlapján a rendőrség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek