Érdekes elmélettel állt elő Márki-Zay Péter

Egyúttal egymillió forintot ajánlott fel azoknak, akik választási csalást lepleznek le.

„Önöket arra kérem, hogy ha hazánk sorsán változtatni akarnak, akkor feltétlenül és minél nagyobb számban vegyenek részt most a következő hét napban az előválasztáson” – mondta Márki-Zay Péter vasárnap délelőtt közzétett Facebook-videójában, amit a 24.hu szúrt ki.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A hódmezővásárhelyi polgármester szerint a magas részvétel a kulcs, mert „ha alacsony lesz a részvétel, akkor Dobrev Klára nyer, és Orbán Viktor nyugodtan alhat”. Márki-Zay ezen kívül arról is beszélt, hogy úgy véli, még a DK-nak is az az érdeke, hogy ő nyerje ezt a választást, hiszen ők tudják leváltani Orbánt.

„Sajnos nem zárható ki, hogy most Dobrev Klára mellett nemcsak a DK, hanem még a Fidesz is mozgósítani fog, ezért a választási csalás leleplezésére jutalmat ajánlunk fel. Összesen egymillió forint jutalmat fogunk fizetni azoknak, akik szervezett választási csalást tárnak fel, akik fideszes hátsó szándékot tudnak bizonyítani, adott esetben a választás meghackelése érdekében” – fogalmazott, majd arra kért mindenkit, hogy nemcsak a nyomravezetői díj miatt, hanem akár pusztán tisztességből is, de tisztességen vegyen részt mindenki az előválasztáson.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek