Szlovéniában vége a járványnak

Elsőként az Európai Unió tagországai közül Szlovéniában hivatalosan vége van a koronavírus-járványnak, sok fontos egészségügyi intézkedés és korlátozás még érvényben marad, de van egy ami nem: az EU-állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba. Ezeket csütörtökön este döntötte el a kormány, és sajtóközleményben jelentette be - közölte az MTI. Az Európai Unió állampolgárai nem minden, de sok átkelőnél újra beléphetnek az országba, és már nem kell betartaniuk az eddigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. Az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk, ez alól csak kevés kivétel van. Az ezekről szóló kormányhatározat egy nappal azután lép életbe, hogy megjelenik a hivatalos közlönyben, ami feltehetőleg pénteken lesz - írta az STA hírügynökség. Lényegében tehát szombattól lépnek hatályba a könnyítések. Az Ausztriával közös határszakaszon 19 határállomáson keresztül, ellenőrzés mellett közlekedhetnek majd az uniós állampolgárok, az Olaszországgal közös határszakaszon kilenc, a Magyarországgal közös szakaszon pedig öt ilyen átkelő lesz.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek