Shazam
A Shazamot nem kell annyira bemutatni, hiszen sokan ismerik. A lényege röviden, hogy „hallás után”, tehát a telefon környezetében szóló zeneszámokat ismeri fel. Egyszerű és praktikus, nem?
Nos talán ez az az alkalmazás, amit azok is letöltenek néha, akik amúgy nem is igazán használnak több mobil appot, mint amit vásárláskor a telefonjuk szoftverével kapnak. Hiába, a zene tényleg összeköt.
Simple by OTP
A mindent tudó kisokos, legalábbis ami a vásárlást illeti. Mivel nagyon sok szolgáltató használja ezt a lehetőséget, így az alkalmazást összeköthetjük a bankkártyánkkal és segítségével kényelmesen vásárolhatunk online parkolójegyet, autópályamatricát, színház- és koncertjegyet, de fizethetünk akár csekket is. Ez a mobiltárca applikáció több mint 5000 partnerrel rendelkezik. Szinte minden bankkártyával működik.
Humap
A túrázók kedvence pont az, ami a neve. Egy térkép. Hogy miért is más? Az alkalmazás az OpenStreetMap térképeit használja, vagyis olyan térképeket, amit a felhasználók is szerkeszthetnek. Persze ebben benne van az is, hogy lehetnek benne pontatlan dolgok, de cserébe olyan helyeken, ösvényeken, túracélpontokon navigálhatunk, amit amúgy lehet, hogy egyetlen más térkép sem jelezne. Szóval ha menthetetlenül eltévedünk egy nagy erdőben, nem kell Maugliként leélnünk ott az életünket, jó eséllyel kis ösvényeken navigálva visszatalálunk a civilizációba.
Appdetox
Az Appdetox talán nem lesz annyira nem népszerű, mint amennyire hasznos. Az alkalmazás segít abban, hogy le gyere a szerről, vagyis kevesebbet mobilozz és jobban figyelj a téged körülvevő világra. És hogy éri ezt el? Pofonegyszerű. Egy idő után szimplán blokkolja a hozzáférést bizonyos programokhoz.
WiFiFinder
Ezzel az ügyes kis alkalmazással elérhető, nyitott WiFi-hálózatokat kereshetünk a közelünkben. A találatok közül csak rábökünk egy számunkra szimpatikus listaelemre, máris láthatjuk a biztonsági beállításokat, a sebességet és a mások által adott osztályzatot is. A Navigate gomb segítségével pedig egyszerűen a Google Maps térképén elnavigálhatjuk magunkat a megfelelő helyre. Érdemes lehet kipróbálni.
Google-fotószkenner
A digitális világ múltból itt maradt macerája a dokumentumszkennelés. Persze nem mindenkinek van fénymásolója, netán szkennere, de nyomtatója azért jó eséllyel igen. Ez az alkalmazás erre gyógyír, hiszen ennek segítségével nagyfelbontású másolatot készíthetünk dokumentumainkról. A program a papírfotókkal is megbirkózik és automatikusan igyekszik megoldani a becsillogást is. A fotók minőségének feljavításával is megpróbálkozhatunk.
TeamViewer
A TeamViewer segítségével telefonról vagy tabletről vezérelhetjük távolról a PC-nket. Milyen frappáns és sokszor akár életmentő lehet az, ha bárhonnan a világból egyszerűen felcsatlakozunk az otthoni gépünkre, és úgy használjuk, mintha otthon ülnénk a képernyő előtt.
Any.do
Csak hogy ne feledjünk semmit, ami fontos, van itt feladatlista, naptár és emlékeztetők minden mennyiségben. Bár sok ilyen program létezik, de egyszerűségével és használhatóságával talán ez tűnik a legjobbnak. A feladatlista egyszerű és könnyen kezelhető. Ha már elvégeztünk valamit, egy érintéssel kilőhetjük, de az elem egészen addig csak kihúzva marad, amíg ténylegesen meg nem erősítjük az.
Google Drive
Ha tetszik, ha nem, a számítástechnikában is előbb-utóbb érvényesül a Murphy törvénye, miszerint ami el tud romlani, az el is romlik. Ez nagyon bosszantó, főleg ha egy olyan eszköz hibásodik meg, amin számunkra értékes adatok vagy fotók vannak, például a mobilunkon.
Bár a felhő alapú adattárolásban még kevesen bíznak, mégis sokkal biztonságosabb lehet adataink tárolására. A Google Drive ingyenesen 15 Gb tárhelyet biztosít, de 100 Gb is csak havi 690 forint. A telefonunk összes adatát szinkronizálhatjuk a drive-val, ezáltal ha meghibásodik a készülék, egyszerűen az appal újra összekötjük az új készüléket. Természetesen a Google Drive asztali géppel és neten keresztül is használható.
Duolingo
Sokan tudnak róla, de nem elegen. A Duolingo szerényen úgy hirdeti magát, mint „a világ legnépszerűbb nyelvtanulási módja”, ami talán igaz is. Ahogy egyetlen módszertől, úgy csodát ettől se várjunk, de a mobil úgyis mindig nálunk van, és ha van erőnk és kitartásunk, úgy buszmegállóban, ebédszünetben, otthon lefekvés előtt gyorsan lezavartunk egy-egy leckét.
A sebességet és a pontgyűjtést magunk állítjuk be, valójában egyetlen cél a motiváció fenntartása és felkeltése, ami igen fontos része a nyelvtanulásnak, és amiben a Duolingo tényleg nem rossz.
Megjegyzés: A fenti alkalmazások egy része iPhone-ra is elkészült, amelyikhez nem, ott általában találunk valami helyettesítőt.