A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. október 14-én 21 óra 10 perckor, egy magyar rendszámú gépkocsit ellenőriztek az M85-ös számú autóút 53. kilométerszelvényében, Fertőendréd térségében. A járművel közlekedő szerb sofőrön kívül a furgonban huszonkét – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi utazott, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt és utasait a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
Az illegálisan hazánkba lépett utasokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A szerb sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - figyelmeztet honlapján a rendőrség.
