A Széchenyi térről, a Perkovátz-Dömötöri teraszáról indult a hagyományos október 23-iki Rotary séta szombaton délelőtt. Dr. Krisch András történész a régi soproni villamos várkerületi nyomvonalán vezette a rotarystákat és a jótékony csatlakozókat.
Egykor tizenhat megállója volt a soproni villamosnak, a Déli-pályaudvart és a főpályaudvart kötötte össze a belváros érintésével. Az Újteleki utcai gazdák és a várkerületi fiákkeresek ugyan ágáltal eleinte ellene, de a középosztály szívesen használta. Olyannyira, hogy felmerült egy lővereki járat ötlete is, de ez sosem valósult meg.
A jótékony sétát minden évben október 23-án rendezi meg a Rotary Club Sopron, minden esztendőben más céllal és mondanivalóval. Az viszont minden évben jellemző, hogy értékes tudnivalókkal gazdagodnak a résztvevők, akik a Perkovátz-Dömötöri teraszon meleg teával és jó falatokkal zárhatják a délelőttöt. A szervezők pedig a séta bevételét jótékony célra fordítják, ezúttal a pandémia miatt nehéz helyzetbe került családok támogatására.
