Átadták és megáldották a megújult Szent Orsolya Iskolát Sopronban

Az állam feladata a vallás szabadságának biztosítása - hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes csütörtökön Sopronban, a Szent Orsolya Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 2,9 milliárd forintból felújított és korszerűsített épületegyüttesének megáldásán.

A kereszténydemokrata politikus kifejtette: egy ilyen egyházi oktatási intézmény egyben közfeladatot is átvállal. Az egyházra tartozik, hogy a hit oktatása tekintetében mit tanít - mondta, hozzátéve: a világi állam nem illetékes teológiai, dogmatikai és szakrális kérdésekben.

Közfeladatot átvállaló intézményként azonban - az állampolgári jogegyenlőségből fakadóan - az államnak kötelessége nemcsak a finanszírozás biztosítása, hanem az épületek építészeti megújítása is - közölte Semjén Zsolt, hozzátéve, hogy ezáltal biztosítják a vallásszabadságot.

Semjén Zsolt kiemelte, hogy Szent István-i örökség az ország építése, a kormány ennek igyekszik megfelelni, mivel gazdasági és szellemi szempontból is "az ország java azt követeli meg, hogy építsünk". A gazdasági nehézségeket és a járvány okozta gazdasági visszaesést "úgy haladtuk meg, hogy kanyarban előztünk és invesztáltunk a jövőbe" - mondta.

A miniszterelnök-helyettes kifejtette: olyan építkezéseket támogatott a kormány, amelyek a járvány idején ugyan túlzásnak is tűnhettek, de ma már látni, ezek tették lehetővé, hogy az ország gazdasága előbbre juthasson. Semjén Zsolt megemlítette, hogy az Orsolya-iskola épületegyüttesének külső és belső felújítása európai uniós és hazai forrásokból valósult meg. A fejlesztés műszaki tartalmát nem kellett módosítani, annak ellenére sem, hogy drágultak az építőipari alapanyagárak.

A soproni Szent Orsolya Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 2,9 milliárd forintból felújított és korszerűsített épületegyüttes megáldásának napján, 2021. október 28-án.
MTI/Filep István

Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy az iskola és az orsolyita rend életét a kommunizmusig a folyamatos gyarapodás jellemezte. Ugyan a rendszerváltás után az iskola és a rend egysége helyreállt, de "a gyarapodásra sokat kellett várni" - mondta. Hozzátette, hogy 2010-ben a nemzeti kormány a családok, gyermekek boldogulást helyezte előtérbe, így Sopron is olyan fejlődési pályára állt, amelyre az elmúlt száz évben nem volt példa. A jövőben is azon dolgozik - mondta a kormánypárti képviselő -, hogy továbbfejlesszék Sopront és térségét, és így "gyermekeink a lehető legjobb körülmények között élhessenek".

Kovács András, az Orsolya-iskola igazgatója azt hangsúlyozta, hogy ekkora mértékű rekonstrukció az épületegyüttesben eddig még nem történt. A felújítás méltó bevezetése a következő évi jubileumnak, amikor azt ünneplik, hogy 275 évvel ezelőtt alapították meg az Orsolya-rendi nővérek az iskolát - tette hozzá.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (első sor, b5), Széles Sándor, Győr-Moson-Sopron megyei kormánymegbízott (b3), Barcza Attila, Sopron és térsége fideszes országgyűlési képviselője (b2), Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP), Sopron polgármestere (b), Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke (első sor, j5) és Kovács András, az intézmény igazgatója (j) a soproni Szent Orsolya Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium 2,9 milliárd forintból felújított és korszerűsített épületegyüttesének megáldásán 2021. október 28-án.
MTI/Filep István

Az eseményen a felújított épületet Veres András megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke áldotta meg. A Győri Egyházmegye tájékoztatása szerint az iskola Sopron legnagyobb oktatási intézménye, az óvodás kortól a középiskola végéig csaknem 1100 gyermek neveléséről gondoskodik.

A beruházás részeként felújították az Orsolya téri épület belső tereit, lefedték az udvart, így nagyobb lett az aula és kialakítottak egy tornaszobát. Sportudvart és lépcsőt hoztak létre, emellett közösségi funkciót kaptak a korábban használaton kívüli terek. A Horváth-házban pedig szintén megújították a belső tereket és a homlokzatot, visszaállították az egykori főbejáratot, kicserélték a nyílászárókat, bővítették a konyhát és az étkezőt, valamint akadálymentesítették az épületet. Az építési munkálatokon túl korszerű nevelési-oktatási eszközöket és bútorokat szereztek be. A beruházás 1 milliárd 79 millió forint európai uniós, valamint 1 milliárd 821 millió forint költségvetési támogatásból valósult meg.

A soproni Szent Orsolya Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium a 2,9 milliárd forintból felújított és korszerűsített épületegyüttes megáldásának napján, 2021. október 28-án.
MTI/Filep István
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek