Nem írja elő kötelezően a maszkviselést a zárt vendéglátóhelyeken és a játszótereken sem a országos kijárási korlátozásokat Pest megye esetében is eltörlő, és a járványügyi szabályokat módosító, a további védelmi intézkedéseket részletező kormányrendelet. Az éjszaka megjelent Magyar Közlöny alapján a védelmi intézkedések következő ütemében a kormány csak annyit írt elő, hogy: miután a vendéglők és éttermek belső, zárt részei is megnyílhatnak, az ott dolgozóknak a vendégek által látogatható területen kötelező a maszkviselés, a vendégeknek nem. Ugyanakkor a védőtávolságot (1,5 métert) tartani kell majd a vendéglátóhelyeken mindenkinek. Erről egyébként Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón is beszélt, kifejezetten ösztönözve a maszkviselést. A kancelláriaminiszter azt mondta, megengedett lesz a tartózkodás az éttermek, kávézók, cukrászdák belső, zárt részében, és arra kérik az embereket is, hogy viseljék a maszkot, tartsák be a megfelelő védőtávolságot. Ugyanakkor csak ez utóbbira, valamint a dolgozók maszkviselésére írtak tehát elő kötelezettséget. - írja az index.hu .
Csak a másfél méter távolság.
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt:
[email protected]
Kérjük válasszon:
