Elkápráztatták a vasútrajongókat Sopronban

A hétvégén tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Soproni Vasútmodell Kiállítást a Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központban.

A Soproni Népszavazás 100. évfordulóján a Vasútmodell kiállítás is ünnepi tartalommal jelentkezett idén. A Civitas Fidelissima vendégeként ezúttal a Civitas Fortissima és a Communitas Fortissima, vagyis a „Legbátrabb Város”, Balassagyarmat és a „Legbátrabb Falu”, Kercaszomor kapott meghívást a „Leghűségesebb Városba”. A vasi község történelmi tettét a Szombathelyi Vasútmodellező Klub jelenítette meg a kiállításon.

Keszei László

A házigazda Soproni Vasútbarátok és Vasútmodellezők Egyesületének nagy vállalkozása a Hűségzászlótól a Hűségkapuig tartó Várkerület szakaszának megépítése volt. Majdnem két évet dolgozott a klub ezen a közel 6 méteres szakaszon: méretarányosan megépítették a házakat, és hamisítatlan soproni életképekkel tették még emlékezetesebbé: egy részén éppen felújítanak, másutt fúvószenekar muzsikál, a teraszokon fagylaltozó családok, az iskolai tanteremben pedig éppen történelemből felel egy diák.

Keszei László

A kiállítás idei díszvendége a „Civitas Fortissima” vagyis a „Legbátrabb Város” címmel kitüntetett Balassagyarmat. A nógrádi város 1919. január 29-én hősies küzdelemmel visszaverte az Ipolyságot elfoglaló cseh csapatokat. Az események menetében fontos szerepet játszottak a vasutasok, és az ütközet egyik kiemelt színtere az akkori vasútállomás volt. A városháza falán már 1922-ben elhelyeztek egy emléktáblát az „igaz magyarok” és az egykori ütközet áldozatai tiszteletére. A rendszerváltás után a város ünnepévé vált január 29-e (ahogyan Sopronban december 14-e, a népszavazás napja), 2005 óta Balassagyarmat címerében is használja a „Civitas Fortissima” nevet. A soproni kiállításon a balassagyarmati Vasútmodellezők terepasztala is látható volt, rajta a történelmi események színtere, a helyi vasútállomás épülete. A szervezők meghívására más közlekedési eszközök is érkeztek az Ipoly-menti városból, többek között az I. Magyar Kerékpármúzeum is.

Keszei László

A Liszt Központ előterében a Szombathelyi Vasútmodellezők pályája kanyargott – többek között Kőszeg állomásával. A vasi megyeszékhelyen működő klub terepépítésben és az épület-makettek készítésében is az ország legjobbjai között van. A soproni ünnepi tárlatra most egy különleges meglepetéssel készültek. Megépítették a Vas megyei kercaszomori műemlék haranglábat. Ez a látványosság egyben történelmi emlékhely is. Kercaszomor - vagyis ahogyan 1920-ban hívták: Szomoróc - 1919 augusztusában került a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megszállása alá. Nem sokkal a trianoni békediktátum után, 1920 augusztus 1-én a helyi lakosság kiűzte a betolakodókat. Bár nem sokáig tudták tartani a visszaszerzett területet, a Határmegállapító Bizottság mégis úgy döntött, 1922 február 9-én Szomoróc visszatérhet a megcsonkított országhoz. A szomoróci haranglábban lakó harang felirata ma is hirdeti a szülőföldhöz ragaszkodást: „A Jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékére szerezte Szomoróc község lakossága 1922 évben.” A szombathelyi modellezők erre a kiállításra elkészítették az őrségi szoknyás harangláb makettjét – amit a soproni bemutató után odaajándékoznak a vasi kistelepülésnek. (Kercaszomor polgármestere a járvány miatt nem tudott személyesen részt venni a soproni megnyitón!)

Keszei László

A Liszt Központban ezen kívül látható volt még Fekete János legendás diorámája, amely az „Indul a bakterház” c. film egyik emblematikus jelenetét ábrázolja. Takács Tamás ritka méretezésű szerelvénye és gőzüzemi járművei is bemutatkoztak a hétvégén. Az érdeklődők láthatták a Loc&More által felmatricázott GYSEV-es Taurus mozdonyt, melyen a CIVITAS FIDELISSIMA felirat szerepel. Dorogi Norbert kecskeméti magángyűjtő közel 100 éves babakocsi gyűjteményének ritkaságait is megcsodálhatták az érdeklődők.

13. Vasútmodell kiállítás Sopron
A fotóra kattintva galéria nyílik.
Keszei László
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek