Nagycenknél kapcsolták le a román embercsempészt

Huszonnégy – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott a járművében.

A rendőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján – 2021. november 15-én 10 óra 30 perckor, egy román rendszámú gépkocsit ellenőriztek a 84-es számú főút 110. kilométerszelvényében, Nagycenk térségében. A járművel közlekedő román sofőrön kívül az autóban huszonnégy – magukat afgán állampolgárnak valló – külföldi utazott, aki sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, őket a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő.

Huszonnégy utas kuporgott a raktérben.
police.hu

A jármű utasait – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A bolgár sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - emlékeztet a rendőrség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek