Bíróra támadt a játékos a Fertőszéplak-Nagylózs focimeccsen

A 84. percben 0-5 vendégvezetésnél le kellett fújni a mérkőzést Fertőszéplakon. Súlyos fegyelmi vétségeket állapított meg az MLSZ megyei igazgatósága.

A 84. percben félbeszakadt a Fertpszéplak-Áderbau – Nagylózs SK mérkőzés a labdarúgó Megyei III. Sopron A. csoport 13. fordulójában, mivel a hazai csapat játkosa a kiállítása után verekedést kezdeményezett az őt kiállító játékvezetővel. A még november elején történt esetre egy drukker hívta fel az enyugat.hu figyelmét és a tőle kapott információkkal fordultunk az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóságához. Akkor még vizsgálták az ügyet, mára megszülettek a döntések is.

"A Fertőszéplaki SK labdarúgója a 2021. november 7-én játszott Fertőszéplaki SK – Nagylózsi SK, Megyei III. osztályú felnőtt bajnoki mérkőzés 84. percében megsértette a játékvezetőt, aki ezért piros kártyával kiállította. Ezután a pályát vonakodva hagyta el, majd egy bójával megdobta a játékvezetőket, ezért a játékvezető a mérkőzést félbeszakította. Ezután önmagából kikelve a játékvezető felé futott, akit meg akart ütni és rúgni, de nem találta el. Ezután ismételten szidalmazni kezdte a játékvezetőt..." - áll a döntés indoklásában az MLSZ irataiban. Ott az elhangzott szidalmakat szó szerint idézik, ettől mi most megkímélnénk az Olvasót. A szavak után tettek is következtek, a jegyzőkönyv szerint a játékos a bírót és a partjelzőket "az öltözőépületből való távozásukkor is súlyosan sportszerűtlen módon fenyegetett".

Ezek után egyértelmű, hogy az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottsága megállapította: a labdarúgó a fegyelmi vétséget elkövette, ezért 2021. november 7-től 2024. június 30-ig minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltja.

Mint megtudtuk, a focistának ebben az idényben ez volt a második kiállítása, pályafutása során pedig a tizenkilencedik... Augusztusban a Harka ellen játszott a csapata, amikor - idézet a jegyzőkönyvből - "a mérkőzés 69. percében törlesztő szándékkal hátulról ellenfele után csúszott és a stopliját fegyverként használva ellenfele bokáját eltalálta. Ezért a játékvezető piros kártyával kiállította. Ezután tömegjelenet alakult ki, ekkor ellenfelének a következőket kiabálta: „A kurva anyádat!”" A Fertőszéplaki SK akkor is pénzbüntetést kapott, mert a mérkőzés lefújása után nem volt biztosítva a rend és a játékvezető személyi biztonsága.

A november 7-iki mérkőzés miatt százezer forintra büntette a a fegyelmi bizottság a fertőszéplaki csapatot. Nemcsak játékosuk sportszerűtlen viselkedése miatt, hanem mert nem biztosították az előírt feltételeket.

- A rendezői névsorban szereplő három fő helyett csak egy személyen volt rendezői mellény, de ő sem segített a játékvezetőknek, mikor a labdarúgó megdobta őket. Ezért a játékvezető a mérkőzést félbeszakította. Mikor a focista üldözte a játékvezetőt, majd meg akarta ütni és rúgni, akkor már egy fő hazai rendező megjelent és a játékvezetők bekísérésében részt vett a vendég játékosokkal. A mérkőzés 20 perccel később kezdődött, mert a vonalak nem voltak láthatóak és a hazai csapat nem tudta felvonalazni a pályát. Így bójákkal kellett helyettesíteni a vonalakat - sorolja a jegyzőkönyv a hiányosságokat. Emiatt hat soron következő hazai bajnoki mérkőzés rendezési jogát megvonta az etikai bizottság, de ezt a rendelkezést 2022. június 30-ig felfüggesztette.

Az eset sajnos nem egyedi és nem is annyira ritka, mint amennyire az igazi focirajongók szeretnék. Minden idényben van két-három ilyen súlyos eset.

- Ezért is nehéz a játékvezetők toborzása és megtartása, mert ilyen agresszió után egy fiatal játékvezetőnek nyilván nem sok kedve lesz mérkőzést vezetni - erősítette meg Péter Tamás, az MLSZ Győr-Moson-Sopron Megyei Igazgatóság Fegyelmi Bizottságának titkára, amikor az ilyen esetek hosszútávú, káros következményeiről kérdeztük.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek