A soproni Erhardt és Zakant éttermek, illetve a hegykői Tornácos különleges vállalkozásba fogott az Alpokalja-Fertő-táj Vidékfejlesztési Egyesülettel közösen. Tematikus gasztronómiai heteket szerveznek, amelynek a lényege, hogy a részt vevő vendéglátóhelyek térségük termékeit dolgozzák fel konyháikban, azoknak kiemelt figyelmet szentelve az étlapjukon.
A következő, decemberi hétre közös felkészülést is szerveztek az éttermek, amelynek segítője Bíró Lajos. A sztárséfről annyit érdemes tudni, hogy 2009-ben elvállalta a Mesterszakácsok című televíziós vetélkedő bírájának szerepét. 2012-ben nyitotta meg budai Vendéglő a Kisbíróhoz nevű éttermét, majd 2015-ben a rántott húsáról híres Buja Disznókat a Hold utcai piacon. Bock Bisztró Balaton néven 2014-ben indult a vonyarcvashegyi étterme.
A két napos, november 26-i és 27-i fórum keretében szó lesz a modern vidéki gasztronómiáról, tálalási variációkról, modern konyhatechnológiáról és természetesen receptekről is.