Sopronban már havazik!

A közlekedést ez jelentősen befolyásolhatja itthon és Ausztriában is. A Közút azt mondja, felkészült.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján elsősorban Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében, valamint az Északi-középhegység magasabb pontjain pénteken már havazás várható - írta reggeli közleményében a Közút. A meteorológusoknak igaza lett. Sopronban már havazik!

Ha így folytatódik, fehérbe öltözik a táj.
Enyugat.hu

Egyelőre bizonytalan, hogy mekkora mennyiségű hó hullhat, de a Magyar Közút Nonprofit Zrt. érintett mérnökségei a szükséges előszórási, majd a hóeltakarítási munkákról is ütemezetten gondoskodni fognak - ígérték.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2021. november 10-én már átállt téli üzemmódra, ez azt jelenti, hogy országosan 95 mérnökségi telephelyén keresztül, 915 munkagéppel és mintegy 3700 munkavállalóval folyamatosan, ütemezetten végzi a téli időszakban a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat a 32 ezer kilométeres állami hálózaton (közel 140 ezer kilométernyi belterületi utat az önkormányzatok kezelnek). A tél októberi villámlátogatását követően az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján a 2021-22-es téli szezonban az évszaknak is megfelelő következő havazásra előreláthatóan Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyében kerülhet sor, így majd ezekben a térségekben kell majd bevetni a gépeket. Az Alpokalján, Sopron térségében, illetve a Bakonyban lokálisan jelentősebb mennyiségű friss hó várható.

A Magyar Közút arra kér minden, majd a havazásban érintett területen közlekedőt, hogy még utazás előtt tájékozódjanak az aktuális forgalmi helyzetről, út- és látási viszonyokról a cég Útinform szolgálatának diszpécsereinél vagy a www.utinform.hu oldalon.

Bécsben és Alsó-Ausztriában is hó esik, ezért az ingázóknak és az utazóknak arra is gondolniuk kell, hogy nyugati szomszédunknál november 1. és április 15. közötti időszakban, télies útviszonyok esetén kötelező a legalább 4 mm profilmélységű téli abroncs használata. Rendelkezniük kell hólánccal is, de annak kötelező használatáról közlekedési jelzőtáblák tájékoztatnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek