Bécsújhelyen, azaz Wiener Neustadtban helyi és regionális buszjáratok egyaránt közlekednek, emellett összesen 4 vasútállomás és vasúti megállóhely is van a városban, valamint úgynevezett "gyűjtőtaxik" is szolgálják az utazóközönséget. A városban a helyi buszjáratok eddig betűkkel voltak jelölve, A-tól L-ig. Az üzemeltetők felmérték, mit lehetne fejleszteni a tömegközlekedésen, ennek eredményét pedig július 6-ától az utazók is megtapasztalhatják.
Öt tényezőt vettek figyelembe az új koncepció elkészítésekor. Egyrészt, hogy az utazóközönségnek minél jobb legyen, másrészt, hogy a buszközlekedés a város terjeszkedésével is számoljon, harmadrészt, hogy a helyijáratok érintsék a belvárost, negyedrészt, hogy összekössék a várost és a vidéket, végül pedig azt, hogy a lakosság minden csoportját érintse a fejlesztés.
A helyi közösségi közlekedést júliustól 10+1 különböző járat fogja kiszolgálni, melyek mindegyike félóránként jár majd, az elővárosi buszok pedig óránként indulnak. A legtöbb járat reggel 5 és este 8 óra között közlekedik, pár vonalon viszont 22 óráig járnak majd a buszok, például azért, hogy kiszolgálják a belvárostól távol, az iparnegyedben található főiskolát (FH Wiener Neustadt). Az iskolajáratokat is megerősítik, valamint gondoltak a családokra és az idősebbekre is, kiemelt fontosságú volt az élményfürdő, a belvárosi főiskolai kampusz, valamint például a nyugdíjas otthonok tömegközlekedéssel való ellátása.
A közlekedési szövetség, azaz a VOR pedig abban is segített, hogy az összesen 51 regionális buszjárat Bécsújhelytől minden irányba kapcsolatot biztosítson a helyi járatokkal, megfelelő átszállási lehetőséggel.
Új szintre emeljük a regionális autóbusz-forgalmat Alsó-Ausztria déli részén és Nagymarton (Mattersburg) környékén. Az ilyen regionális autóbusz-átszervezéseknél a tervezési munka középpontjában egy észszerű és mindent átfogó rendszer létrehozása áll, szem előtt tartva az egyes buszjáratok egymással, és a vasúttal való kapcsolódását. Ebből a hálózatból pedig legfőképpen az utasok profitálnak, a cél pedig az, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést
- mondta el Wolfgang Schroll, a VOR vezérigazgatója.
