Szél lesz, hó lehet

Egy időre elfelejthetjük a melegrekordokat.

Csütörtökön eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, kisüt a nap, és ezt követően felhőátvonulásokra lehet számítani. A csapadékzóna napközben fokozatosan délkelet felé elhagyja az országot, de a nap első felében az Észak-Dunántúl kivételével még többfelé lehet számítani gyenge esőre, havas esőre, elsősorban a délnyugati és északkeleti tájakon havazásra is.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Délután már csak néhol, elsősorban északkeleten fordulhat elő zápor, hózápor. Az élénk északnyugati szelet az Észak-Dunántúlon, illetve a főváros tágabb térségében olykor erős lökések kísérik, de a hegyekben egy-egy viharos lökés sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 8 fok körül alakul.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek