Takarítás helyett kirámolta a lakást, most a Soproni Járásbíróság elé áll

Vádat emelt az ügyészség a nő ellen, aki takarításra jelentkezett, de már az első alkalommal lopott a megbízójától.

A Soproni Járási Ügyészség vádirata szerint a sértett újsághirdetésére jelentkezett az 50 éves terhelt, és vállalta, hogy heti egy alkalommal kitakarítja a sértett lakását.

Az első takarításra 2021 júliusában került volna sor, azonban a vádlott, miután egyedül maradt a lakásban összeszedte megbízója ruháit, parfümjét és pár üveg alkoholt, majd a lakásból távozott.

A terhelt összesen 323 ezer forint értékű ingóságot, valamint megbízója útlevelét vitte magával, melyek közül végül 108 ezer forint értékű ruhát visszaadott a sértettnek.

A vádlott ellen az ügyészség minősített lopás miatt emelt vádat. Vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményében.

A nyomozás során a Soproni Rendőrkapitányság munkatársai jártak el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek