- Még csak január 11-ét írunk, de sajnos már hat vadbaleset történt az idei évben az illetékességi területünkön - mondta el Kovács József rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőhelyettese.
- A vadak mozgása jellemzően a szürkület beálltával fokozódik, ezért lehetőség szerint a világos órákra tervezzük hosszabb utainkat. Sopron környékén szinte mindenütt lehet számítani vadak mozgására, ezért mindig körültekintően közlekedjünk. A sebességünket úgy válasszuk meg, hogy a fényszóró által bevilágított utat teljesen átlássuk. A legkisebb mozgás észlelése, vagy a fényszóróban felcsillanó szempár esetén azonnal lassítsunk, fékezzünk. Tartsuk a gépjárművet egyenesen, ne rángassuk el a kormányt, mert egy borulás, vagy egy frontális ütközés sokkal súlyosabb következményekkel járhat, mint a vad elütése. Annak érdekében, hogy a többi járművezető figyelmét is felhívjuk az út melletti veszélyre kapcsoljuk be a vészvillogót, amíg a biztonságunk megkívánja. Érdemes a gépkocsi lökhárítója alá vadsípot felszerelni – sorolta tanácsait az osztályvezető-helyettes.
- Amennyiben megtörténik a baj, fontos hogy ne essünk pánikba. Kapcsoljuk be a vészvillogót, hívjuk a 112-es segélyhívó számot és vegyük fel a láthatósági mellényt mielőtt kiszállunk a kocsiból. Várjuk meg a helyszínen a kiérkező rendőröket, akik értesítik a vadásztársaságot. Az elütött vad elszállításáról a vadásztársaság díjmentesen gondoskodik – tájékoztatott végezetül az alezredes.
