Büntetőfékezés miatt ütközött több autó az M1-M7 bevezetőn

A Magyar Közút közzétette a balesetet rögzítő videófelvételt.

Szombat délután az M1-M7 közös bevezetőjén a Magyar Közút forgalomfigyelő kamerája előtt büntetőfékezett egy kis furgon, melynek következtében három autó is balesetezett. A felvételeken jól látszik, mennyire balesetveszélyesek az ilyen esetek, ezért is kéri a közútkezelő az autósokat, hogy soha, semmilyen helyzetben ne cselekedjenek hasonló módon a többi közlekedővel szemben.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Magyar Közút felvételén jól látszik, hogy az M1-M7 bevezetőjénél a távolból érkezik egy szürke kisfurgon, ami először kivág egy jármű mögül, majd gyorsan bevág elé és állóra fékez, így a mögötte lévő autósoknak is meg kell állni, többeknek sikerül, de az egyik autós hiába fékez és próbál elmanőverezni, nem tudja elkerülni az ütközést és több autónak is nekicsapódik. A rendőrség és a mentők szakemberein kívül a Magyar Közút útellenőre is a helyszínre sietett, hogy terelést biztosítson a helyszínelés idejére.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek