Kiakadtak az osztrákok: a kilenc éves diáknak a szabadban kellett leckét írnia

Fagypont alatti hőmérsékleten, mert a maszkmentességi bizonyítványát még nem ellenőrizték.

Egy kilenc éves diáknak volt maszkmentességi bizonyítványa, de érvényességét még nem erősítették meg. A korábban távoktatásban tanuló fiú január 11-én nagyon szeretett volna részt venni egy általános műveltségi vizsgán, de ezt csak a szabadban, az osztályterem ablakában tehette meg -1 Celsius-fokban - írta a Heute.at .

A kisfiú mindenképpen meg akarta írni a tesztet, akár a kinti hidegben is.
heute.at

Mindez a stájerországi Voitsberg iskolájában történt, s a rendkívüli tesztírást megörökítő fotó rögtön futótűzként terjedt el az interneten, néhány órán belül több ezren osztották meg, és heves kritikákat váltott ki az oktatási intézmény intézkedéseiről.

Bernhard Just, a stájer oktatási osztály ügyvédje és oktatási igazgatóhelyettese kénytelen volt ma reagálni . Elmondta, hogy a korábban magántanuló fiú szerette volna bemutatni mennyi mindent tanult és a szülei is ragaszkodtak ehhez a teszthez. A kis Jason versenyezhetett, de a biztonsági előírások miatt csak a szabadban. "15 percig tartott, de ebben a formában akkor sincs ez rendben" - nyilatkozta az ügyvéd, megemlítve azt is, a fotó következtében ijesztő mértékben érték az iskolát hamis bejelentések, sértések és fenyegetések. Olyanok is, amik nem maradhatnak következmények nélkül.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek