Olaszországban kártérítést adnak a korona elleni védőoltás súlyos mellékhatásaiért

Olaszországban egy 50 millió eurós alapból fognak kártérítést adni azoknak, akiknél súlyos, vagy akár végzetes mellékhatásai lettek a koronavírus elleni védőoltásnak.

Olaszországban a kormány pénteken új szabályokról döntött a járványkezeléssel kapcsolatban, azt is újra szabályozták, hogy milyen intézmények felkereséséhez lesz kötelező a védettséget igazoló zöld kártya. A postahivatalokhoz, és így többek között a nyugdíj felvételéhez például igen. Mivel ötven éves kor felett Olaszországban kötelező lesz az oltás, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy oltatlanul nem lehet felvenni készpénzben az öregségi nyugdíjat.

Egy másik friss rendelkezés azonban éppen inkább az oltásszkeptikusok követelése volt. A döntés értelmében kártérítésre lesznek jogosultak azok, akiknél valamilyen súlyos mellékhatás alakult ki a koronavírus elleni védőoltás után. Erre egyelőre egy 50 millió eurós pénzügyi alap áll rendelkezésre. A kötelező, például gyermekkorban megkapott védőoltások mellékhatásai miatt elvileg idáig is lehetett kártérítést kapni, az újdonság, hogy ezt a koronavírusra is kiterjesztik.

Méghozzá mindenkinek, nem csak azoknak (mint az egészségügyben dolgozók vagy a tanárok), akiknek az törvény szerint is kötelező – a rendelkezés értelmében a kártérítéshez az is elegendő, hogy az oltást ajánlotta a kormány – ami más országokhoz hasonlóan Olaszországban is fennáll – írja a Telex .

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek