Költségvetési csalás miatt emelt vádat az ügyészség

Jogosulatlanul használták fel az uniós támogatást. Szabadságvesztlst indítványoz a Győr-Moson-Sopron Megyei Ügyészség.

Minősített költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség három férfival szemben. Közülük ketten egy lópatkógyártó berendezés és tartozékainak beszerzésére 120.999.600 forint uniós és tagállami keretből álló kölcsönt használtak fel – cégeiken keresztül. A gépet 54.198.368 forintért vásárolták meg, a tartozékok értéke 3.381.000 forint volt.

A harmadik elkövető az ügyletet leplező valótlan tartalmú adóbevallást nyújtott be.

A gépet végül nem a kölcsönszerződésben megjelölt helyen, és nem is a kölcsönfelvevő kft. üzemeltette.

Az ügyészség a vádiratban az uniós forrást jogosulatlanul felhasználó két férfival szemben – egyebek mellett – börtönbüntetés, a harmadik férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A vádiratban szerepel továbbá összesen több mint 62 millió forint értékben vagyonelkobzásra vonatkozó ügyészi indítvány is.

A nyomozást a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek