Vádemelés a féltékenység miatt késelő férfi ellen

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki féltékenység miatt - egy késsel – megszúrt és nyakánál megsebzett egy másik férfit.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vádirati tényállás szerint a harminckilenc éves elkövető egy Győrhöz közeli településen lévő munkásszállón lakott barátnőjével, akire féltékeny volt. Emiatt a vádlott ittasan már 2019 májusában is rátámadt egy szintén ott lakó férfira, akiről azt gondolta, kapcsolata van a barátnőjével.

2019 júniusában egy nap, mikor a vádlott egész nap italozott, féltékenységében ismét rátámadt vélt vetélytársára, és miközben azt kiabálta, hogy elvágja a torkát, egy 13 cm pengehosszúságú késsel a sértett nyakát megvágta. Ezt követően többször a sértett felé szúrt, és egy alkalommal a mellkasán sikerült is megszúrnia a másik férfit. Miután a vádlott a kést az asztal lapjába vágta, még ököllel is bántalmazta a sértettet.

A sértettnek a támadás következtében a nyakán keletkezett felületes vágott sebzés, a mellkasán egy 7-8 mm-es szúrt seb, valamint a hasa több helyen bevérzett. Ezek könnyű sérülésnek minősülnek, azonban a támadás alkalmas volt életveszélyes sérülés okozására is.

A letartóztatás hatálya alatt álló vádlott terhére rótt bűncselekmény öt évtől tizenöt évig tartó szabadságvesztéssel büntetendő - áll a főügyészség közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek