A települések önkormányzatainak hirdetett támogatási csomagot az osztrák kormány; a pályázaton induló városok és falvak között egymilliárd eurót osztanak szét - jelentette be Sebastian Kurz kancellár, aki példátlan méretűnek nevezte a támogatási csomagot.
Sebastian Kurz hozzátette: ezáltal nemcsak a fejlesztéseket ösztönzik, hanem egyben a helyi gazdaságokat is támogatják Ausztriában. A kancellár elmondta, hogy a koronavírus okozta válság miatt jelentősen csökkentek a települések bevételei, ennek következtében pedig több helyen felfüggesztik vagy elhalasztják a beruházásokat. Arról is beszélt, hogy a beruházások támogatásának célja egyebek mellett munkahelyek teremtése, de szempont az is, hogy a pénz legalább 20 százalékát ökológiai célú beruházásokra fordítsák.
A városok és a községek különféle projektekre nyújthatnak be pályázatot, így egyebek mellett a településeken lévő létesítmények, iskolák, óvodák, idősotthonok, sportlétesítmények, templomok, múzeumok felújítására, fejlesztésére, de a tömegközlekedés korszerűsítésére is, és emellett az energia megtakarítással kapcsolatos intézkedéseket, a szélessávú internet kiépítését is támogathatják.
MTI