137 szavazattal Novák Katalin megnyerte az államfőválasztást, május 10-étől ő lesz az ország új köztársasági elnöke. A mandátuma öt évre szól és egyszer lehet újraválasztani. Kihívója, Róna Péter 51 szavazatot kapott a választáson. Öt érvénytelen szavazatot adtak le összesen.
Novák Katalin már le is tette az esküjét, a kormánypárti képviselők felállva tapsoltak, az ellenzéki képviselők többsége kivonult az ülésteremből.
Ki is az a Novák Katalin?
Magyarország következő köztársasági elnöke 1977. szeptember 6-án született Szegeden, orvos szülők gyermekeként. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, valamint a Szegedi Tudományegyetemen tanult, közgazdaságból diplomázott, egy ideig Párizsban volt ösztöndíjas. Rövid ideig élt az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is.
Novák Katalin már le is tette az esküjét, a kormánypárti képviselők felállva tapsoltak, az ellenzéki képviselők többsége kivonult az ülésteremből.
2001-ben kezdte pályáját a külügyminisztériumban, ekkor Martonyi János volt a külügyminiszter. Házasságából három gyermek született, a GYES után 2010-bem tért vissza. Két évig a külügyminiszter tanácsadója volt, majd 2012 és 2014 között Balog Zoltán miniszter tanácsadója az EMMI-ben.
2014-től család- és ifjúságügyért felelős államtitkár volt 2020-ig. 2017 és 2021 között a Fidesz külügyekért felelős alelnöke, 2020-tól 2021-ig családokért felelős miniszter, 2018-tól országgyűlési képviselő.
A Francia Becsületrend lovagkeresztjének és a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjének tulajdonosa, angolul, franciául és németül felsőfokon, spanyolul középszinten beszél.
