A Civil Kollégium Alapítvány (CKA) által 2021 őszén indított STOP Kiemelt Beruházások kampány eredményeként bekerült az összellenzék programjába a kiemelt beruházások intézményének megszüntetése. Az elmúlt hónapokban számos érintett helyi csoport csatlakozott a CKA kampányához, amely több helyszínen is bemutatkozott országszerte. A budai Vár, Sopron és Komárom után pénteken a Demokrácia terén gyűlnek össze a kiemelt beruházások kárvallottjai, hogy együtt mondják: STOP kiemelt beruházások!
Szerdán mutatta be az ellenzéki összefogás a programját, amelynek egyik eleme a kiemelt beruházások gyakorlatának megszüntetése. Nemrég a CKA STOP Kiemelt Beruházások kampánycsapata nyilatkozattételre szólította fel a képviselő-jelölteket a kiemelt beruházásokkal kapcsolatban, számos jelölt aláírásával vállalja, hogy megválasztása esetén parlamenti képviselőként megteszi a szükséges lépéseket a kiemelt beruházásokról szóló törvény okozta károk mérséklésére.
Magyarországon körülbelül 3000 helyszínen valósultak meg, illetve zajlanak olyan beruházások, amelyeknek az építéséhez a kiemelt beruházásokról szóló (2006. évi LIII) törvényt alkalmazzák. Ennek eredményeképpen az építő felmentést kap az alól, hogy a helyi közösségek számára átlátható, a véleményüket figyelembe vevő, és a természeti és épített értékeket mindenki számára megnyugtató módon védelmező módon valósítsa meg beruházását.
A CKA érintett helyi lakosok, helyi közösségek bevonásával indította 2021 szeptemberében a Stop Kiemelt Beruházások kampányt, hogy a kárvallottak közösen tiltakozzanak a 2006. évi LIII törvény és az azt alkalmazó beruházások ellen.
Tavaly elsőként ősszel, a budai Várban zajló, a műemlékvédelmet semmibe vevő gigaberuházások ellen tiltakozott a STOP! Kiemelt beruházások kampánycsapata szövetségesével, a Huszonkettesek építészcsoporttal közösen, majd következett Balatonaliga, ahol az Aligai Fürdőegyesület tagjaival együtt hívták fel a közvélemény és a hatalomgyakorlók figyelmét arra környezeti pusztításra, ami a nagy tavainkkal, így a Balatonnal is történik. A következő demonstráció - már idén - a sokat vitatott Fertő tavi beruházás közelében, Sopronban zajlott, a Fertő tó barátai civil csoport volt ezúttal a házigazda. Ezután Komárom Koppánymonostor nevű városrészében a kiemelt ipari beruházásokra fókuszáltak a felszólalók, köztük egy helyi lakos és a STOP Avalon Tata csoport egyik tagja, akik a helyi akkumulátorgyár káros hatásairól beszéltek, ahogy a Göd-ÉRT Egyesület elnöke is.
Az országos kampányturné záróeseményeként március 11-én, pénteken 17 órától Budapesten, a Demokrácia terén demonstrál a Civil Kollégium Alapítvány STOP! Kiemelt Beruházások kampánycsapata az ország különböző részein zajló, a lakosság érdekeit, az önkormányzat szempontjait figyelmen kívül hagyó, a természeti és épített értékeket romboló kiemelt kormányzati beruházások ellen.
A budapesti demonstráció új eleme, hogy nem csupán azok a csoportok jelezték részvételüket, akikkel a CKA kampánykörútja korábbi helyszínein együttműködött. Az ország különböző részeiről érkező, már több mint 10 érdekvédő civil csoport, valamint még a Fridays For Future Magyarország is jelezte csatlakozását a fővárosi demonstrációhoz, saját pénteki klímatüntetésük után!
