Március 15. nemzeti ünnep, azok számára, akik nem Ausztriában dolgoznak, egyben szabadnap is. Épp ezért rengetegen használták ki az időt arra, hogy ellátogassanak a természetbe, például a Fertőmelléki-dombságon található Szárhalmi-erdőbe. És mi más lehetne ilyenkor egy tipikus turisztikai célpont, mint a kevesebb, mint két hete átadott, vadonatúj Kecske-hegyi kilátó.
Szerkesztőnk is ellátogatott a helyszínre, és megtapasztalta, hogy sokan voltak. A kilátó pedig remek turisztikai látványosság. Nem csak azért, mert jól néz ki, biztonságosabb, és magasabb is lett elődjénél. Simán látni róla Sopron legnagyobb részét, Tómalom és Sopronkőhida városrészeket, valamint a Fertő tó víztükre is kikandikál a fák közül, illetve Fertőrákos legújabb házai, na meg a Golgota is kifejezetten jól látható. Sajnos az időjárás nem volt kegyes, de azért a Lajta-hegység körvonalai is látszottak valamelyest.
A kilátó mellett egyébként padok, és tűzrakóhely is van, ez utóbbit viszont most tilos használni, mivel tűzgyújtási tilalom van egész Magyarországon. Itt halad el egyébként a sárga jelzésű turistaút mellett a Bernstein Trail, azaz a Borostyán Túraút is.
A kilátó adatai számokban:
- A kilátó négy darab, egyenként 14,5 méter hosszúságú tartóoszlopon áll
- A kilátószint 11 méter magasan található
- A kilátó teljes magassága közel 14 méter
- 56 darab falépcsőn lehet feljutni
A fejlesztés pedig az „Aktív turisztikai fejlesztések a Sopron-Fertő turisztikai térségben” elnevezésű projekt részeként valósult meg a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. koordinálásában.