Dr. Hoffmann János Ottó 1927. május 15-én született. Családi háttere érdekes soproni vonatkozású zenetörténeti adalékokkal is szolgál. 5 éves korában Bécsben árván maradt édesapának ugyanis az a neves operaénekesnő (Johann Lorenz egyházi karnagy sógornője), Fanny Hoffmann volt a nevelőanyja, aki később a Soproni Zeneegylet első énektanárnője lett. Hogy még izgalmasabb legyen a családi és zenetörténeti összefonódás: akkoriban kislányként a helyi zeneegyletben tanult az a Perl Erzsébet is, aki később Dr. Hoffmann János Ottó édesanyja lett, és Elsa Hoffmann néven évtizedeken át a Szent Mihály-templom erőteljes drámai szoprán szólistája volt. A régi Szent Mihály temetőben lévő családi kriptát is Elsa Hoffmann kapta érdemei elismeréseként az akkori városplébánostól.
Az ifjú Hoffmann János Ottó élete tehát mindvégig templom- és egyházközelben zajlott. A bencés rend soproni Szent Asztrik Gimnáziumában érettségizett 1945-ben. (75. érettségi találkozója 2020-ban lett volna, ám akkorra már csak ő egyedül maradt életben a néhai osztályból.)
Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán folytatta. Jogászdoktori diplomáját – az egyetem névváltoztatását követően – már az Eötvös Loránd Tudományegyetem állította ki 1951-ben. (70 évvel később, 2021-ben az egyetem rubindiplomát adományozott részére.). 1952-től 2000-ig az Épületasztalosipari és Faipari Vállalat (ÉPFA) soproni gyárában, később ennek jogutódjában (SOFA) dolgozott korábban kereskedelmi osztályvezetőként, majd a rendszerváltás után az igazgatóság tagjaként – még nyugdíjas éveiben is – jogtanácsosi feladatot látott el. 1955-ben házasodott, 62 évi boldog házasság után özvegyült meg. Egyetlen fiúgyermekük szintén jogi egyetemet végzett.
Dr. Hoffmann János Ottó gyászszertartását (fotók) és az ezt követő gyászmisét főtisztelendő exc. dr. Várszegi Asztrik OSB püspök, emeritus pannonhalmi főapát celebrálta 2022. március 17-én. Homíliájában a püspök úr szeretettel emlékezett meg arról is, hogy nagybátyja – aki 1945 tavaszán leventének besorozva hősi halált halt még érettségi vizsgája előtt – az elhunyt jó barátja és a soproni bencés gimnáziumban osztálytársa volt.
Dr. Hoffmann János Ottó halála előtt nem sokkal alapítványt hozott létre. Az édesapja nevelőanyjáról elnevezett Fanny Hoffmann Művészeti Alapítvány – melynek elnöke jelenleg az elhunyt fia, Sir dr. Hoffmann Ottó János – célja a nehéz sorsú, rászoruló tehetséges fiatal komoly- és könnyűzenei énekesek segítése, felkarolása. Nem csoda hát, hogy temetésének méltóságát az alapítvány két kurátora is emelte jelenlétével és közreműködésével. A ravatalnál Vastag Tamás Frank Sinatra legendás „My way” dalával búcsúzott az elhunyttól. Dáma Csonka Zsuzsanna, a Magyar Állami Operaház magánénekese, az Opera nagykövete Philippe Rombi kortárs francia zeneszerző ritkábban hallható, gyönyörű Ave Mariáját énekelte a ravatalnál, majd Mozart (Ave verum) és Bach-Gounod Ave Mariája következett; orgonán közreműködött Kuzsner Péter orgonaművész.
A temetési szertartáson rokonai, tisztelői körében lovagrendek is képviseltették magukat: Sir Benedek László máltai lovag mellett a Szent Gellért Lovagrend képviseletében dáma Roznár Gyöngyi, dáma Hanzl Zita, lovag Nagy Ákos Balázs kormányzó és dr. Buda Botond nagymester volt jelen.
Sopron neves polgárát, Dr. Hoffmann János Ottót Magyarország második legnagyobb gótikus templomának tövében, a soproni régi Szent Mihály temetőben édesanyja és felesége mellett helyezték örök nyugalomra a családi kriptában.
