Lehet, hogy ön „ostoba ember”, „irigykedő proli”, vagy „rögeszmés kommunista”

Ha ellenzéki szavazó, Bencsik András szerint az.

„Szükség van rád, gyere!” címmel közölte a Demokrata című Fidesz-hetilap Bencsik András főszerkesztői állásfoglalását a lap választások előtti utolsó, e heti számában.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A cikkben a szokásos kormánypárti tételek mellett Bencsik még tőle is szokatlanul éles kirohanást intézett az ellenzék egésze, politikusok és a szavazók ellen is, amikor az írás végén összegezte, hogy kik gyülekeznek az egyik és a másik oldalon.

A főszerkesztő, aki a rendszerváltás előtt a Népszabadságban a szovjet-magyar barátság egyik fő szószólója volt, most többek között a kommunistákat is az ellenzékiek között látja. Azt írja, hogy az ellenzék oldalán „mennyi ostoba ember, irigykedő proli, gyűlölködő lelki beteg, rögeszmés kommunista, globalista ügynök, felelőtlen »világpolgár« gyülekezik a nagy leszámolásra”.

Bencsik szerint ugyanakkor „szívderítő a jók, a hazájukat szeretők, a felelősségüket fölismerők elszántsága" . Végül ellentétpárokat sorol, szerinte az ellenzék oldalán „ördögök” és az „éjszaka hadai” , míg a fideszes oldalon „angyalok” és a „nappal hadai készülnek megütközni” vasárnap a választásokon – idézi a hang.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek