Azt mondta, magának vett több mint 200 doboz cigit, 3 kg dohányt és 16 liter piát

A NAV-osok persze nem hitték el, és meglátogatták otthon is.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy magyar autóban mintegy hatszázezer forint értékű, ismeretlen eredetű vágott dohányt, cigarettát és alkoholt találtak – áll a NAV lapunkhoz is eljuttatott közleményében.

A pénzügyőrök az M9-es autóút Tolna megyei szakaszán ellenőrizték azt a magyar autóst, akinél több mint kétszáz doboz cigarettát, három kilogramm vágott dohányt és 16 liter ismeretlen eredetű alkoholterméket találtak. A sofőr azt mondta, hogy az árut saját fogyasztásra vásárolta.

A NAV munkatársai az ellenőrzést a sofőrhöz köthető ingatlanon folytatták, ahonnan újabb hat kilogramm dohány, nyolcvanegy doboz cigaretta és csaknem hatszáz, különféle márkájú (Adidas, Nike, Tommy Hilfiger, Guess, Karl Lagerfeld) ruha, hátizsák, cipő és pénztárca került elő. Az előzetes szakértői vélemény szerint valamennyi hamisítvány, amiket a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hoztak forgalomba.

A több mint három és félmillió forint értékű termékeket lefoglalták és jövedéki törvénysértés, valamint iparjogvédelmi jogok megsértésének alapos gyanúja miatt eljárást indítottak.

(Címlapképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek