404 ezer forint félretett pénze van átlagosan a magyar fiataloknak

Közel ötven százalékuknak viszont semmi.

Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga. A K&H ifjúsági indexének idei első negyedéves adatai szerint a fiatalok 55 százaléka rendelkezik megtakarítással, ez a két évvel ezelőtti 41 százalékos mutatóhoz képest jelentős növekedés. A megkérdezettek 30 százalékára jellemző a legtudatosabb megtakarítás, amikor a hónap elején félretesznek egy előre meghatározott összeget, és csak 17 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy jelenleg egyáltalán nem tud félretenni semmit havi jövedelméből.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A felmérés szerint a fiatalok megtakarításainak átlagos 404 ezer forintos összege a 2019-es adatokhoz képest enyhe visszaesést mutat, de így sem nevezhető csekélynek. Hozzátették: ez az összeg csak a megkérdezettek 55 százalékának átlagát jelenti. A maradék 45 százalék semmilyen megtakarítással nem rendelkezik – emelték ki. Kiderült az is, hogy a fiataloknak csupán 31 százaléka képes fél évnél tovább fenntartani magát megtakarításaiból, 34 százalékuk pedig kevesebb mint egy hónap alatt felélné összespórolt pénzét. A megtakarító fiatalok közel fele lakáscéllal tesz félre, 22 százalékuk tanulmányaira spórol, 36 százalékuk pedig nem említett konkrét megtakarítási célt a pénzintézet felmérése szerint. - írja a 24.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek