Magaságyás készítéséhez lopott raklapokat Petőházánál

A soproni nyomozók rövid időn belül elfogták azt a tettest, aki a Petőháza külterületén elhelyezett 27 darab raklapot ellopta.

A Soproni Rendőrkapitányságon április 14-én lopásról tett bejelentést az egyik helyi cég ügyvezető igazgatója. A cégvezetőt ismerőse korábban arról tájékoztatta, hogy április 12-én a kora esti órákban látta, ahogy két ismeretlen egy autó utánfutójára pakolja a Fertőd és Petőháza között épülő kerékpárút mellett hagyott raklapjait, de azt nem tudta eldönteni, hogy a bejelentő cége bízta-e meg őket a munkával, vagy lopnak. Mivel cége nem adott ilyen munkára megbízást, kiment a helyszínre, ahol azt tapasztalta, hogy mind a 27 darab raklapot jogtalanul eltulajdonították, ezért hívta a zsarukat. A nyomozók összehangolt munkájuknak köszönhetően 48 órán belül azonosították a tettest, akinek az udvarán egy nyitott tárolóban meg is találták a zsákmányt, amiből elmondása szerint magaságyást akart készíteni. Előállítását követően beismerő vallomást tett, amelyben közölte, társa nem tudta, hogy a raklapokat jogtalanul hozták el. A nyomozók a sértettnek a mai napon hiánytalanul visszaadták jogos tulajdonát, így a kára meg is térült.

A tulajdonos visszakapta a raklapjait.
Soproni Rendőrkapitányság
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek