A duó lökhárítókat, akkumulátorokat, fényszórókat, generátorokat, bukósisakokat és horgászati kiegészítőket tulajdonított el Burgenlandban. Nyomukra úgy akadtak, hogy egy stájerországi parkolóból elloptak egy elektromos rollert is, amelyben GPS-nyomkövető volt. A tulajdonos egy ismerősével az elkövetők után eredt.
Csaknem tíz kilométerrel később sikerült megállítani a gyanúsítottak kisteherautóját. A 39 és 66 éves magyar házaspártól gyorsan elkapták a kocsikulcsokat. Pár perccel később megérkeztek a rendőrök is, akik a furgonban meg is találták az eltulajdonított elektromos rollert. De a furgonban mást is volt, például autóalkatrészek. Kiderült, hogy minden valószínűség szerint nem sokkal később Kisostoroson (Hochstraß), a Felsőpulyai járásban betörtek egy autószervizbe.
"Kollégánk még látta távozni a fehér furgont, amikor munkába érkezett" , mondta a Kronen Zeitung szerint az autószerviz vezetője, mely egyébként már évekkel ezelőtt is tolvajok célpontjává vált. A gyanúsított magyar pár előzetes letartóztatásba került.
( Krone )
