Vádat emeltek a büntetőfékező sofőr ellen

A 47 éves német férfi az M1-es autópályán büntetőfékezett egy autó előtt, amiben két kisgyerek is utazott.

A vádirati tényállás szerint a 47 éves német férfi 2021 áprilisában közlekedett járművével az M1-es autópályán Budapest irányába. Közlekedése közben utolérte a sértett által vezetett gépkocsit, melyben a sértett, felesége és két kisgyermekük utazott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A sértett a sebességhatárokat betartva épp egy kamiont előzött, mikor a terhelt utolérte. A vádlott nehezményezte, hogy lassítani kell az előző sértett miatt ezért nagyon közel ment hozzá és folyamatosan villogtatott neki. Mikor a sértett befejezte a kamion előzését, és visszatért a külső sávba a terhelt – ahelyett, hogy simán továbbhaladt volna – szintén besorolt a külső sávba, és indokolatlanul fékezett a sértett előtt. A sértett fékezéssel és ellenkormányzással próbálta elkerülni az ütközést, de nem járt sikerrel, járműve elejével nekiütközött a vádlott autójának, aki ezután elhajtott a helyszínről.

A balesetben személyi sérülés szerencsére nem történt, a sértett autójában keletkezett anyagi kár.

A sértett autójában anyagi kár is keletkezett.
Ügyészség

A terheltet az ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. Vele szemben három évig tartó szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy tiltsák el a járművezetéstől.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek