Látta? Elkészült a Móricz Zsigmond utca

Az ígérteknek megfelelően időben elkészült a Móricz Zsigmond utca felújítása Sopronban. A járművek és a gyalogosok is újra használhatják az utcát.

Ismét járható a Móricz Zsigmond utca Sopronban. Az út- és járdafelújítást némi apróságtól eltekintve befejezték, már a buszok is az eredeti útvonalukon közlekednek. Évtizedes problémát szüntettek meg a felújítással, ugyanis a város egyik legrosszabb állapotú utcájáról volt szó (a Kossuth Lajos utca mellett, amit szintén most kezdenek felújítani). A burkolati jelek közül tegnap még nem volt minden felfestve, ahogy az Ötvös utcai elágazásnál is hiányzott még egy kis darab aszfalt.

Keszei László

Ugyanakkor kijelenthető, hogy az utca eredeti állapotához képest itt sem történt semmi innováció, gyakorlatilag mindent ugyanúgy állítottak vissza, ahogy korábban volt, forgalomtechnikai fejlesztés nem történt. Pedig rengeteg kerékpáros is jár erre, akik a Magyar utca felől érkezve jobb híján a járdán közlekedve kanyarodnak be a Gyóni Géza utcai átjáró felé.

Elkészült a Móricz Zsigmond utca felújítása
A fotóra kattintva galéria nyílik.
Keszei László
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek