A kormány hálája

Százhatvanezer egészségügyi dolgozó kap bruttó félmillió forintos egyszeri juttatást.

Július 1-jével kapják meg bruttó 500 ezer forintos egyszeri juttatásukat az egészségügyi dolgozók - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Kásler Miklós közölte, ez az egyszeri bérkiegészítés 160 ezer embert érint.

- A kormány korábbi ígéretéhez híven meghálálja az egészségügyben dolgozók járvány idején tanúsított áldozatvállalását, embert próbáló helyzetekben való helytállását - idézte a minisztert az MTI.

Az intézkedés részleteiről a miniszter elmondta, az egyszeri juttatást valamennyi közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvos, ápoló, asszisztens megkapja, a művesekezelést végző szolgáltatók, az Országos Mentőszolgálat és a betegszállítást végző egyéb szolgáltatók munkatársai, valamint a műszaki, gazdasági és adminisztratív területen dolgozó, és az aktív fekvőbeteg-ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók főigazgatói és gazdasági igazgatói is jogosultak a juttatásra.

Ugyancsak megkapják ezt a bérkiegészítést a háziorvosok, az alapellátó fogorvosok, asszisztensek, védőnők, főállású iskolaorvosok, otthoni hospice szolgálatok és az otthoni szakápolást nyújtó szolgálatok dolgozói is - mondta a miniszter.

Szintén jogosultak az egyszeri juttatásra a Nemzeti Népegészségügyi Központ és a kormányhivatalok, járási hivatalok járvány elleni védekezésben résztvevő egészségügyi dolgozói, valamint az egészségügyi tevékenységet végző közreműködők, a veszélyhelyzet alatt a betegellátásban résztvevő orvostanhallgatók, a Magyar Honvédség közfeladatot, védelem-egészségügyi feladatot ellátó dolgozói, és a védelem-egészségügyben dolgozók is.

A miniszter tájákoztatása szerint a részmunkaidőben dolgozókat is megilleti a teljes összeg, illetve azokat, akik szabadságon, fizetési nélküli szabadságon, betegszabadságon, állásidőn, illetve gyes-en, gyed-en vannak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek