Két sofőr is lebukott: jogsi nélkül vezettek Sopronban, illetve Sopronkövesden

A soproni rendőrök két óra alatt fogtak el, majd indítottak büntetőeljárást két sofőr ellen, akik jogosulatlanul vezették autóikat.

Sopronban, a Heimler Károly utcában állítottak meg a járőrök május 25-én 20 óra 10 perckor egy személygépkocsit, amelyet egy 37 éves helyi férfi vezetett. Az igazoltatás során az egyenruhások megállapították, hogy a fiatalembert a Keszthelyi Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta, ezért a férfit a Soproni Rendőrkapitányságra előállították.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ugyanezen a napon, 22 óra 40 perckor Sopronkövesden, a Kossuth Lajos utcában közlekedésrendészeti ellenőrzés alá vontak egy osztrák rendszámú gépjárművet. Amikor a sofőr igazoltatására került sor, nem tudta átadni a jogosítványát, és kiderült, hogy a férfit a Bajai Járásbíróság a járművezetéstől eltiltotta. Az egyenruhások az 54 éves szeremlei lakost szintén előállították a Soproni Rendőrkapitányságra.

A rendőrség mindkét járművezetővel szemben büntetőeljárást indított, őket a soproni nyomozók járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek